Még a nyáron készítettem boros dugókból díszt, és most itt volt az ideje hogy újra készítsek. Ennek két oka is volt, először is nagyon felgyülemlettek a dugók, és már nem fértek el a helyükön, a másik ok pedig az volt hogy a Praktika magazinban láttam pár ötletet a felhasználásra.
Egyben játékot is hirdettek, aki továbbgondolja az ötletüket, az részt vesz egy játékon, amin nagyon hasznos nyeremények vannak.(digitális fényképező...)
Pár napja itthon keresgéltem, hogy valami őszi díszt kerítsek elő, de egyik sem volt az igazi, nagyon megtépázta a szél a tavalyi díszünket, így egyértelmű volt mit fogok készíteni.
Hozzávalók:
-koszorúalap
-Ragasztópisztoly
-boros dugók
-szalag
-újság(a ragasztópisztoly alá szoktam tenni,nehogy valamire rácsöpögjön)
A koszorú alapra egyenként ráragasztom a dugókat. Nekem a szélén erősen rá kellett nyomnom a dugókat mert le akartak potyogni.(a kezünkre vigyázzunk nehogy megégessük magunkat, nekem megint sikerült, már tudom miért féltett tőle mindig apu..)
Masnival akasszuk fel ahova szeretnénk, vagy karácsony előtt adventi koszorú is lehet belőle, ha 4 gyertyatüskét beleszúrunk, majd abba gyertyát teszünk nagyon szépen fog mutatni.
De lehet egyszerű asztaldísz is, akár egy üveg borral a közepén nagyon jól mutat .
nagyon ötletes. de ennyi dugót én keresve se találnék itthon..
VálaszTörléshttp://beautyandfashion-makeup.blogspot.com/
Köszönöm:)
VálaszTörlésAmúgy könnyű dolgom volt mert párom ismerőse borozóban dolgozik,és onnan kaptam a dugókat:)