2012. október 8., hétfő

Boros dugós ajtódísz

Még a nyáron készítettem boros dugókból díszt, és most itt volt az ideje hogy újra készítsek. Ennek két oka is volt, először is nagyon felgyülemlettek a dugók, és már nem fértek el a helyükön, a másik ok pedig az volt hogy a Praktika magazinban láttam pár ötletet a felhasználásra.


 Egyben játékot is hirdettek, aki továbbgondolja az ötletüket, az részt vesz egy játékon, amin nagyon hasznos nyeremények vannak.(digitális fényképező...)


Pár napja itthon keresgéltem, hogy valami őszi díszt kerítsek elő, de egyik sem volt az igazi, nagyon megtépázta a szél a tavalyi díszünket, így egyértelmű volt mit fogok készíteni.


Hozzávalók:
-koszorúalap
-Ragasztópisztoly
-boros dugók
-szalag
-újság(a ragasztópisztoly alá szoktam tenni,nehogy valamire rácsöpögjön)


A koszorú alapra egyenként ráragasztom a dugókat. Nekem a szélén erősen rá kellett nyomnom a dugókat mert le akartak potyogni.(a kezünkre vigyázzunk nehogy megégessük magunkat, nekem megint sikerült, már tudom miért féltett tőle mindig apu..)
Masnival akasszuk fel ahova szeretnénk, vagy karácsony előtt adventi koszorú is lehet belőle, ha 4 gyertyatüskét beleszúrunk, majd abba gyertyát teszünk nagyon szépen fog mutatni.
De lehet egyszerű asztaldísz is, akár egy üveg borral a közepén nagyon jól mutat .

2012. október 7., vasárnap

Szilvás-fahéjas muffin

Rengeteg szilvánk lett az idén, pedig a nagy szárazság miatt nem számítottunk rá. Már tavaly elkezdett kiszáradni a fánk, de még ezt az évet is megélte, óriási darab szilvákkal ajándékozott meg minket.

 Lett belőle ecetes szilva, sütemény, a maradék amit pedig nem tudtunk felhasználni, azt a pálinkaalaphoz tettük. Minden részét felhasználtuk.

A szeptemberi Nők Lapja Konyhában leltem rá a receptre, és azonnal meg is sütöttem. Szuper lett, máskor is el fogom készíteni, pedig nem rajongok annyira a szilvás édességekért.



Hozzávalók:
25dkg szilva
6dkg vaj
8dkg kristálycukor
2tojás
20dkg liszt
1tk őrőlt fahéj
1tk sütőpor
1,5dl tej
fél citrom héja

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180fokra. A lágy vajat keverjük habosra a kristálycukorral, adjuk hozzá a tojásokat.
Szitáljuk hozzá a lisztet, az őrölt fahéjat és a sütőport, majd keverjük hozzá a tejet.
Reszeljük hozzá a citrom héját, és keverjük simára a tésztát.
Óvatosan keverjük hozzá a magozott, darabolt szilvát.
20-25 perc alatt süssük készre.


2012. szeptember 17., hétfő

Csokitorta ajándékba

Ezt a tortát ajándékba készítettem egy kedves ismerősömnek. Könnyű dolgom volt mivel imádja a csokit és az édesség minden fajtáját, ezért egy egyszerű csokikrém mellett döntöttem, színes cukorkákkal megszórva, a torta külső felét pedig körberaktam mentolos csokirudakkal.

Édes Napok Budapest

2012.SZEPTEMBER 20-23.Budai Vár


Csokoládé-és Édességünnep a Budai Várban!

Különleges kézműves csokoládék, világhírű márkák, neves cukrászok és a legfinomabb édességek randevúja nemes borokkal, remek italokkal.

Napközben szakmai workshopok, kézműves csokoládé-és trüffel készítés alapjait bemutató kurzusok.
Szakmai guruk előadásai, neves gyártók, szaktekintélyek részvételével.

Csokoládészobrot épít a Callebaut szakmai csapata a Nemzeti Galériában, mely munkát nyomon lehet követni a helyszínen, valamint kivetítőn. Látogatóink vasárnap este a komplett szobrot fel is falhatják.

A családosokat gyermekfoglalkoztató várja a Nemzeti Galériában.

Az édes napok belépőjegyei a Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállításaira is érvényesek.

Délutántól kisebb zenei formációk, kellemes utcai jazz-zenével szórakoztatják a közönséget az Édes Napok több pontján. Esténként élő swing, founky, soul koncertek.

Ingyenes Édes Napok autóbuszjárat közlekedik a Clark Ádám tér-Budai vár-Dózsa György tér-Alagút útvonalon.

2012. szeptember 6., csütörtök

Szeptemberi gasztro programok

1. 21.Budavári Boresztivál
Szeptember 12-16.
A nyári horvátországi emlékek elevenednek meg a Budai Várban, ahol a díszvendég Horvátország jóvoltából a régiók jellemző alapanyagai, ételei kerülnek a tányérokra. Öt napon át a frissen szelt dalmát sonka és a délszláv konyha emblematikus fogásai csábítanak.
A hozzájuk illő könnyű horvát borok úsztatják meg a halat s mi jó falat: pljeskavica malvasiara és más felfedezésre váró ízre számíthatnak az éhes látogatók. A színpadon a Sonkaszeletelés spanyol bajnoka és a sonkaszelő verseny teszi teljessé a fesztivált, amelybe ugyanúgy beletartoznak az édesvízi halak, mint a szőlőcsősz piros pecsenyéje, a kézműves sajtok, sonkák, a házi rétes és a kürtöskalács. A borokra és a fiatal borászokra kíváncsi látogatók ötezerféle borból válogathatnak.

2.Kanizsai Bor és Dödölle fesztivál
Nagykanizsa,szeptember 7-8.
A dödölle a magyar konyha egyik tájjelegű étele. Elkészítése nagyon egyszerű, finom és meglehetősen laktató! Régebben a szegények eledeleként tartották számon,mindennapos volt az asztalon, pénzbe pedig nem került, hiszen a hozzávalóit megtermelték a kertben. Magyarország egész területén  ismert,csak nevében vagy az elkészítés módjában vannak különbségek. A Kanizsai Kulturális Központ, valamint Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület idén ismét,immár 9. alkalommal rendezi meg a Bor és Dödölle Fesztivált, amelyen főzőcsapatok és bordalnokok vetélkedhetnek egymással.További információ a honlapon: www.dodolle-fesztival.hu

3.Fóti szüreti nap és fröccsfesztivál
szeptember 16.
A felvonulás 13 órakor , az Óvodakerttől indul, és a Fáy Présházhoz érkezik. Kézműves játszóházak, íjászat, bátorságpróbák és egyéb családi programok várják az érdeklődőket. A szabadtéri színpadon folyamatos előadások,este pedig koncert szórakoztatja a közönséget.



2012. szeptember 4., kedd

Újra itt!!!

Nagyon nagyon régen tudtam bejegyzést írni, nem gondoltam volna hogy ennyire elfoglalt leszek nyáron. Júniusban befejeztem a vizsgákat és megkezdődött a nyár és szerencsémre kaptam munkát. Így a főzés háttérbe szorult, mivel a hét nagy részében napi 12 órát dolgoztam.
Mikor volt időm főzni, és kedvem is volt, akkor a 4 hónapos fényképezőm adta fel a szolgálatot... A méreg majdnem megevett hogy a műszaki dolgokkal mindig megszívom. De szerencsére a probléma már megoldva.
Az augusztusom még sosem volt ilyen zsúfolt. Szülinapok, grillezések, balatoni nyaralás(hidegben), majd a nyár végén Egyiptomban voltunk nyaralni, ami fantasztikusan sikerült.
Most már itt vagyok, remélem hogy sok bejegyzést tudok majd írni, így suli és munka mellett :)

2012. július 22., vasárnap

Szél Fiai Fogadó,Nyúl



A mai napon a Szél Fiai Fogadóban ebédeltünk Nyúlon. Nagyon sokan dicsérték a helyet, ezért döntöttünk úgy hogy odamegyünk. Az út egy kicsit rossz minőségű, főleg eső után, de elvileg még idén le lesz aszfaltozva. A hely és a kilátás gyönyörű.

Fotógaléria megnyitása

Egy óra körül érkeztünk az étterembe, foglalásunk nem volt, és azt hittem nem lesz helyünk sem, de nagy meglepetésemre sok volt az üres asztal. A pincér aki kiszolgált minket nagyon kedves volt, és mindent érthetően, jól elmagyarázott.
Én nagyon leveses vagyok, így kértem azt is, ami Erdőszéli gombaleves tejszínnel rizlinggel és zöldséggel  volt. Egy kicsit csalódás volt számomra, mert krémesebbre számítottam, de ami nem tetszett, az az volt hogy a zöldség és a gomba óriási darabokban volt a levesben. Egy falatra sokszor be sem tudtam kapni a gombát, a zeller (2db volt benne) szintén nagy volt, a kanalamra alig fért rá. Én jobban szeretem az apróbb falatkákat, de a leves ízével semmi gond nem volt.


Főételnek Nyúli Sárkánylik pecsenyét választottam, ami nagyon jól volt elkészítve, nagyon elégedett voltam. Párom járt már itt, ő ajánlotta, mondta hogy  ebben nem fogok csalódni. Tökéletes volt a számomra. A pecsenye leírása az étlap alapján: Fűszeres olajban porhanyósra pácolt marhabélszín és sertéskaraj csíkokra metélve serpenyőben megsütve tócsniban.


Nagyon  jóllaktunk, kedves volt a pincérünk, a levessel volt pici gondom de azt leszámítva nagyon jó volt a mai ebédünk,mindenkinek tudom ajánlani a helyet.
Közepes árkategóriájú az étterem.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...