2012. november 1., csütörtök

Novemberi gasztroprogramok

1. Szent Márton Újborfesztivál és Libator
Szentendrei Skanzen, 2012. november 10-11
Nem kell fagyoskodniuk a vendégeknek, fűtött múzeumi helységekben tartják a programokat. Libás ételek és újbor várják a vendégeket, gasztrobloggerektől lehet recepteket ellesni. Lesz még többféle kézműves   foglalkozás, vidám tollfosztó, táncház, az állattartó tanyán pedig nagy libaparádét rendeznek.

kép:google
2.Nemzetközi Hurkatöltő Fesztivál
Tápiószentmárton, november 17.
Helyszín: Tápiószentmártoni Sportcsarnok és Tanuszoda.
A régi disznótorokra emlékezve rendezik meg a fesztivált. Három kategóriában is összemérhetik a tudásukat a versenyzők, neves zsűri értékeli majd a csapatokat. Hogy a gyerekek se unatkozzanak, számos programmal várják a családosokat is.

3.Böllérfesztivál, Miskolc
november 23-24
Több rendezvény is otthont kapott a fesztiválon: a Borsodi Tepertősütő verseny, az Abaúji Forralt Italok és Meleg Ételek verseny, valamint a Zempléni Kézműves és Kirakodóvásár. Sok más szórakozási lehetőség is várja az idelátogatókat. Többek között disznóperzselés, böllérbemutató, néptáncbemutató, koncertek, pálinkakóstolás.

4. Magyarországi Újbor-és Sajtfesztivál
Budapest, november 24-25
Helyszíne:Városliget, Vajdahunyadvár, Magyar Mezőgazdasági Múzeum
A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon az idelátogatók megkóstolhatják az ország legjobb újborait és kézműves sajtjait. A vendégek személyesen találkozhatnak a termelőkkel, és szakmai tájékoztatást kaphatnak az újborok és a sajtok készítésének mesterfogásairól.


forrás:Vidék íze magazin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...