Tesómnak holnap lesz a 19. szülinapja,és ez alkalomból készült a torta.Bár a szülinapját már tegnap megtartottuk egy grillezés keretében. Arra számítottam hogy majd nagyon jó idő lesz, ezért nem szerettem volna semmi krémeset, így döntöttem valami hűsítő nyári torta mellett. Nem így lett, a konyhában majdnem megfagytam olyan hideg volt, de szerencsénk lett, és az idő estefelére megjavult. A recept Moha Konyha blogjáról van. Mikor felkerült a recept, biztos voltam benne hogy el fogom készíteni, aminek most jött el az ideje, bár máskor is el kell készítenem mert mindenkinek ízlett. Fantasztikus recept, gyönyörűen tudtam szelni a tortát, és nagyon jó citrusos volt az íze.Köszönöm a receptet!
Hozzávalók 26 cm-es tortaformához
az alaphoz:
10 dkg olvasztott vaj
20 dkg zabpehelykeksz darálva
a krémhez:
30 dkg natúr házi krémsajt vagy mascarpone
20 dkg joghurt
10 dkg tejföl
15-20 dkg porcukor
4 dl tejszín
2 citrom reszelt héja
1,5 dl frissen facsart citromlé
20 g zselatin
a tetejére:
citromgerezdek
citromfű vagy mentalevél
Sütőpapírkorongot vágok a tortaforma aljába. Összekeverem a darált kekszet a vajjal és a forma aljába nyomkodom, hűtőbe teszem.
Kis lábosban elvegyítem a zselatint a citromlével, félreteszem.
Habosra keverem a házi krémsajtot, a joghurtot és a tejfölt a porcukorral és a citromhéjjal együtt, majd hozzáforgatom a habbá vert tejszínt is.
A zselatint kis lángon kevergetve feloldom, 3-4 evőkanálnyi krémmel elvegyítem, majd a többi krémhez öntöm, és a habverővel alaposan összekeverem.
A krémet a tortaformában lévő kekszes alapra öntöm, majd lefedve 1-2 órára hűtőbe teszem a tortát. Tálalás előtt díszítem a tetejét a citromgerezdekkel és a citromfűlevelekkel.
Boldog szülinapot a testvérednek!! A torta gyönyörű szép és biztosan mennyei finom!! :)) Mohánál nagyon szép torták vannak, én is elcsábultam párszor! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen,átadom neki!:)Háát igen...én is elcsábulok a legtöbbször,fantasztikus édességei vannak:)
VálaszTörlés